TMR PDF Nyomtatás E-mail
Írta: tmr   
2009. május 22.
 

Kedves Versenyzők, Túrázók!

  

Hosszú idő után újra jelentkezünk, szeretnénk Titeket tájékoztatni a TMR életében bekövetkezett fejleményekről.

 

Mint valószínűleg többen tudjátok, a TMR 2009. elején hozott egy döntést melynek értelmében létrejött a Hungary for Africa Kft., amelyben a TMR 50%-os részesedést szerzett.  Ennek a kezdeményezésnek a keretein belül egy négylépcsős hazai futamsorozat után a célunk egy Szeged-Burkina Faso futam lebonyolítása volt.

 

Április 18-án a II. Gyömrői Tájékozódási Tereprali sikeresen lezajlott.  A futamot követően, a rekordmennyiségű induló ellenére, azt a döntést hozta a TMR, hogy nem kívánja meghosszabbítani a Hungary for Africa kezdeményezésben a részvételét.  A döntésünk meghozatalának több oka is volt, melyet nem kívánunk itt részletezni, mindenesetre nem kívántunk tovább a Hungary for Africa keretein belül dolgozni.

 

A függő ügyekről annyit szeretnénk szólni, hogy a május 23-án megrendezésre kerülő szegedi futam lebeonyolításában szervezőként a TMR nem vesz részt.  A TMR megbízási szerződés keretében vállalta mind a HARD mind a LIGHT pálya megírását, annak érdekében, hogy a megszokott pályaminőséget és nehézséget garantáljuk a csapatoknak.  Ezen kívül a TMR megbízása részeként a versenyadminisztrációt bonyolítja le (regisztráció, itinerek javítása, oklevelek kiállítása, stb.).

 

Terveink szerint jelentős megújuláson esik át a honlapunk a közeljövőben, ennek a keretében szeretnénk a tájékozódási terepralis közösségi élet színhelyévé tenni a honlapot.  Idén tervezzük a TMR Klub megalkotását is, melynek szintén az lenne a legfőbb célja, hogy minél többször tudjunk találkozni és a hobbinknak, szenvedélyünknek együtt hódolni (kisebb autós kirándulások, közös túrázások, egyéb programok).  A részletek kidolgozása folyamatban van, ötleteiteket, észrevételeiteket várjuk a szokásos emailcímre ( Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges ).

 

Idén két saját futam megrendezését tervezzük.  A futamokról túl sokat még nem tudunk mondani, egyet mindenképp szeretnénk a Balaton környékére szervezni.  A futamok megrendezésének egyik célja az is, hogy a jövő évre kifejlesszünk egy szabályrendszert, versenyfilozófiát, pontozást, stb., amellyel mind a profibb mind az amatőr tájékozódási tereprali csapatoknak kedvében tudunk járni, és amellyel minél több új indulót tudunk toborozni.  Tehát szeretnénk minél több újítást idén kipróbálni, ehhez is várjuk mindenki jó ötletét, konstruktív kritikáját, gondolatát…

 

Köszönjük szépen azoknak a csapatoknak a részvételét akik tavaly és idén is velünk voltak, reméljük, hogy mihamarabb találkozunk, és addig is sikeres versenyzést mindenkinek!

 

Üdv,

TMR

 

Utolsó frissítés ( 2009. május 22. )
 
< Előző   Következő >