Csögle beszámoló
Írta: tmr   
2008. december 18.

Sziasztok!

 

 

Az ÉVADZÁRÓ DISZNÓTOROS MIKULÁS RALI december 6-án került megrendezésre Csöglén.

 

Már péntek este elkezdődött a ralira való felkészülés a már hagyományosnak mondható ESÉLYKIEGYENLÍTÕ BULIVAL.  Mamma és a B.OSY Team Erzsikéje kitűnő pörköltjével fűszerezett hajnalig tartó sörözés/Jagerezés/VBK-zás jellemezte a partit, a megszokott családias fesztiváli hangulattal egybekötve.

 

Másnap reggel megérkeztek azok a csapatok is melyek versenystratégiai okokból kihagyták az előző esti összejövetelt és a megszokott regisztráció és itinerosztás után fél kilenc táján gyűlt össze a sereg a rajtra, ahol már a falu lakosai is felsorakoztak megcsodálni a terepjárókat és a rajtot.

 

Még a történtekhez kapcsolódik, hogy a rajt előtt sajnálatos módon életét vesztette a rendezvény kabalaállata, RÖFI, miután szegény véletlenül beleszaladt a böllérkésbe.  Emléke örökké él, mind a gyomrunkban, mind az okleveleken található utolsó földi fényképről róla.

 

A rajtnál Osváth Károly, Csögle polgármestere és Bozóki István a TMR igazgatója köszöntötte a résztvevőket és üdvözölte a nézőket.  De rajtuk kívül talán egy még fontosabb, még híresebb, még impozánsabb személy is tiszteletét tette a rajtnál és ő nem más mint a MIKULÁS, aki stílszerűen mikuláscsomagokkal ajándékozta meg a rajtkapu előtt szabálytalanul parkolókat és még csapatonként öt defektet is minimum kívánt nekik.  Persze a gyerekekről sem feledkezhetett meg a Mikulás és őnekik is ajándékcsomagokkal kedveskedett, a kicsik legnagyobb örömére.

 

A rajt történetéhez még hozzátartozik, hogy a „Négy Muffkétás” csapat kénytelen volt gyalog két kereket hajtva elindulni mivel technikai problémák adódtak a Sárga Angyal névre hallgató versenyTransporterjükkel.  De ne aggódjunk, a fiúk röpke pár órás szerelés után a mezőny után száguldottak.

 

Napközben RÖFI sorsa kötötte le a szervezők figyelmét, aki miközben a résztvevők az utakat járták a Polgármester Úr szakszerű és hathatós bölléri tevékenysége mellett szép lassan hurkává, kolbásszá, oldalassá és toros káposztává változott.

 

A versenyzők zöme időre teljesítette a 220km-es távot és a turisták is beértek a megadott időn belül – nekik kb. 350 km-t kellett autózniuk, igaz nagyobbrészt műúton.

 

Megérkezésük után került sor a disznótoros vacsorára, és az eredmények kihirdetésére is.  Nem kis meglepetésre J a BÚTOR/DBT TEAM végzett az első helyen a versenykategóriában, akiket viszont a helyi érdekeltségű B.OSY TEAM követett és első alkalommal a SIVATAGI PISTÁK is felállhattak a képzeletbeli dobogóra.  A Turista kategória győztese az egyetlen női sofőrrel nekivágó PROFESSZOROK csapata lett.

 

GRATULÁLUNK NEKIK ÉS MINDENKINEK AKI TELJESÍTETTE A RALIT!

 

 

 

VÉGEREDMÉNY

 

 

 

 

 

 

 

 

 

VERSENY

 

 

TURISTA

 

 

 

 

 

 

BÚTOR/DBT

134

 

PROFESSZOROK

50

B.OSY TEAM

83

 

RONTEAM

43

SIVATAGI PISTÁK

77

 

BEER TEAM

39

LUGO TEAM

73

 

FATÖKÛ RALLY TEAM

28

DESERT EXPLORER

48

 

A NÉGY MUFFKÉTÁS

9

DÖMPTER TEAM

22

 

 

 

AFRICA TROPHY BY SYNTECH

20

 

 

 

 

 

 

Két új kategóriában is győztest hirdettünk, a Legjobb Böllér kategória győztese Osváth Károly, Csögle polgármestere lett, és a Legjobb Rendezvényhelyszín kategóriában pedig a Nyírfa Vendéglő és Tündi győzedelmeskedett, teljesen megérdemelten.

 

 

Az eredményhirdetés után DJ Dave és DJ Adam szórakoztatta a résztvevőket és a csöglei fiatalságot hajnalig, amit kiegészített egy ralis parti is amit a művházban rendeztünk.  A buli hajnalig tartott, még hajnal fél ötkor is csúszott a whisky és még egy kis karaokezásra is sor került.  Összességiben tehát fantasztikus verseny, fantasztikus bulival!

 

 

 

EZÚTON IS SZERETNÉNK KIFEJEZNI HÁLÁNKAT

CSÖGLÉN:

 

OSVÁTH KÁROLYNAK, POLGÁRMESTERNEK

 

A NYÍRFA VENDÉGLÕNEK ÉS KÜLÖNÖSEN TÜNDINEK

 

A BOLDOG CSALÁDNAK

 

MAMMÁNAK

 

ÉS MINDENKI MÁSNAK AKI ÖNZETLENÜL SEGÍTETT A RENDEZVÉNY

LEBONYOLÍTÁSÁBAN

 

 

ÉS

 

A BEER TEAMNEK

 

A BLUEDIGITNEK

 

 

KÖSZÖNJÜK!!!

 

 

KELLEMES KARÁCSONYT ÉS BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK, jövőre is várunk mindenkit sok szeretettel a rendezvényeinkre, versenyeinkre.

 

 

Üdvözlettel, TMR

Utolsó frissítés ( 2008. december 18. )